Bájital

Megrendezett zűrzavar

Vadállat ordibál a tüdömben,

Egy gondolat bánt: el innen.

Szél túr hajamba, fázok,

Savanyú könnyektől ázok.

Fájdalom kúszik végig rajtam,

Már nem látom a tükörben magam.

Homályos kék szemek,

Karikás érzések,

Múltnak jele sincs,

Hisz bennem rejlik a kincs.

Legalábbis így mondják,

Különleges vagyok, ezt tartják.

De mi van, ha nem?

Mi van, ha a jót elengedem?

A mosoly egy optikai csalódás,

Ha meglátod tudd, hogy más.

Nem a boldogság jele,

Pusztán csak a hűlt helye.

A bú rákönyökölt szívemre,

S ott maradt benne a hírneve.

Pedig hesegettem, elűztem,

Visszajött, elkeseredtem.

Csend. Halkan szól valami bennem,

De mi az, nem sikerült felfedeznem.

S megrezdül egy villám agyamban,

Remény, míg élek, remény van.
Megmozdultam. A félelem körülvesz,
Mert a fájdalom mássá tesz.