2013. október 11., péntek

Elpusztíthatatlan szárnycsapások

 Szívhívogató
Tompulnak a szavak tüdömben
Rekesztett levegő miatt,
Fordul az éj, fordul a nap,
S szövögetem keserű álmaimat.

Menta illatuk van, lágyan 
Zengő mosolyuk alkonyomra
Ragadt, amikor villámként 
Csapott érintése. Hozzám ért karja.

Violin kulcsok zabolátlan
Hada csapott szárnyakra az éjszaka
Kellős közepén, mert a szívem
Szélén repedt ajkam tátongja:

" Hallak. Ugye érted, mit mondok,
Mert már napok óta nem beszéltünk,
Fordulj felém, kérlek, érzem a vihart,
Ami meggátolja a mi létezésünk.

Nem vagy egyedül! Csak nyíss
Ajtót nekem, mert vihar közeleg,
Kint rekedek! Segíts rajtam,
Meggátolja majd a mi létezésünket!"

Szeretnék válaszolni, de szívem
Nem nyílik. Rozsdás az ajtó,
A mécses eltörött, a tűz elterjedt,
Kiszáradt könnyem nem oldó.

"Ugye hallasz? Ugye látsz engem,
Mert vihar közeleg kint, s nagyon félek,
Meggátolja létezésünket,
Akkor pedig téged is elveszítelek."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése