Csörtet. Csörtet. Csörtet
A szívünk felett,
Mint zabolátlan ló.
Megbélyegzett.
Haldokló csendben
Alíg érinti szívünket,
Aztán meg mosollyal
Arcán, integet.
Hogy ez kellett-e nekünk?
Nem tudom. Nem emlékszem.
Te tudod, te vagy a másik felem.
De te semmit sem mondasz,
Bamba fényt vet világod,
Közben szavaim emészgeted,
Zaccba kened, felszeleteled,
Majd sós könnyekkel fűszerezed.
Sírnánk a sorsunkon,de mit érne,
Elvégre, az már el van döntve.
Szóval éldegélünk. Teán, szépen,
Szavakon, élettelen, érdemtelen
Dalokon,
S észre sem veszed, hogy haldoklom.
Haldoklom. Úgy egy ideje,
Hiszen....mit is mondhatna
A nap gyermeke?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése