2014. január 15., szerda

Pusztít a tűz. Pusztít a lélek.

Édes kis semmiség
Kilépnék egyszer a testemből.
Csak úgy vándor útra kelnék,
Csillagokat néznék a 
Fenyvesek alatt, 
S beszívmám a ..
Fenyvesi(?) illatokat.
Persze, közben járna az agyam
Mellettem ülne, vagy elmenne
Nem is tudom, megkérdem,
Ha találkozom vele,
Mert elvesztettem valamerre.
Közben ragyogna a hold is,
Mert ugye kell a romantikához
A ragyogáshoz, a csillogáshoz.
Randi az agyammal,
Igen, a csillagok alatt,
Amikor beszívom a csupasz
Illatokat.
Előveszem a kedvenc könyvem
És lapozgatom, zsemblámpával
A kezemben.
S miközben érdes oldalai
Koptatják ujjamat,
És hát randizok a
Csillagok alatt,
Az unalom csörtető lovának
Kontúrja élénkül szememben
Érzem minden egyes porcikámban,
Minden egyes testrészemben.
Alkony ül a szememben
Miközben elfolytom az ásítást
Szeretnék egy életet, mást,
Mint amit kaptam,
Mert az ámítást
Már meguntam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése