Két pont vagyunk a végtelenben.
Te az egyik, én a ferde második,
S ez habzó óceánokról álmodik.
Keskeny a jövőnk. Múltunk sincs,
Virágzó jelenünk ajtó a fejemben.
A kulcsot még régen elvesztettem.
Reményem széttört ablaküveg,
Sóhajom halk és rövid és szendereg.
Néhány dologról csak megfeledkezett.
Csókunk ingadozó rózsatövis a szívemben,
Ahányszor eszembe jut, mindig kitépem.
Gyűlőlném a forrást a szemedben,
Csak nem tudom, ha megtehetem.
Irigylem a táncoló fényeket e forráson,
Csupa büszkeség és kegyetlenség,
Mégis vonzó és meglepően határozott.
A szavak csak porszemek,
A szél elfújja majd őket.
De a mellkasba szorult levegő,
A szertelen, összement gondolatok,
A remegő kezek, a rondta mondatok,
A fiatal és mégis jól ismert érzés,
A többszörösen kihagyott étkezés,
A zord, viharos lehelletek,
Az esti mesék, a porcelánszív törések
Örök érvényüek.
Csak két pont vagyunk a végtelenben.
Drága Linám!
VálaszTörlésEz az egyik kedven versem, amit te írtál. Egyszerűen imádom! Teljesen átéreztem minden sorát, magával ragadott minden szó. Csodálatos, mélyenszántó gondolatok.
Kedves Vacak,
TörlésDe aranyos a részedről. Nagyon szépen köszönöm, ez nagyon jól esett.:)
csóközön. Lina