Csámcsogó szájak susogják a szavakat,
Miközben lankadó parázs a napsugár.
Szívem elűzi majd a vak árnyékokat,
Csak most, még ily gyengén, bíztatásra vár.
Ők meg csendes özönvizek, a hűvős langaléta, száradó lelkemen
Nem vagyok jó, s mindőn ezt mondom, ajkaim repednek.
Egy padon az állomáson célatalanul üldögélek
Harcias zsarátnok villan fel parányi szívemben.
Más vagyok, s ezt magamnak köszönhetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése