Nem lehet csodálatos a naplemente
Pár keserű esőcsepp nélkül,
Nincs olyan boldogság sem,
Ami az én szívemre épül.
Süvítő szándékom majd feléget,
Messze fogó két karom,
S mint máskor már oly sokszor
Tenyeremmel a semmit markolom.
Fenyvesek harapják el előlem
A friss levegőbe pusztult életet,
Hogy utánna kacaghassanak,
Mert az milyen szép lehet.
Csobbantam hát vetített ablakon,
Torkomban szegekkel,
Ha mondtam volna még többször,
Hogy kérlek engedj el!
Megtennéd még? Vagy túl késő?
Füstölög a végtelen,
Mellettem a rakoncátlan hintában
Karnyújtásnyi kérdőjel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése