2014. szeptember 1., hétfő

Akik hajótörést szenvedtek

Gyerünk, folytsd belém a csillagokat,
Ha már abban úgyis jó vagy!
Rekeszd belém tengereket, óceánokat,
Mert az mindegy, hogy hol
Vagyok és majd hova jutok.
Hiszen, én vagyok a feje minden 
Rossznak, ami történik a világban.
Ölj meg hát! Szabdald lelkem
Kis, parányi cafatokra, mert
Már régen elkezdted! Hát fejezd is be!
És hogy mit szeretek vagy szerettem?
Ugyan, mostmár kit érdekel?
Rajta hát! Törj az életemre!
Ha már én vagyok minden elkövetője.
A jónak is? Annak dehogy.
Az időm pedig csak egyre fogy.
Szóval..mire vársz? Hogy majd jó leszek?
Belém tuszkoltál fényes egeket
És azt várod, hogy meglegyek?
Kihajtottam a napsugarat szívemből
Csak azért, hogy boldoggá tegyelek.
És most eső van meg a szívem is fázik
Bórus nyári éjszakán sokszor elázik.
Tehát, mi célod van velem? 
Ha már nem vagdosod életem.
Összevarod majd a zajos szívem?
Szerinted még megengedem?
Szelet zsibogtattál, azt tombol odabent
S a lélek, mely csodásan virágzott
Egyszer csak kint rekedt.
Halálra ítéltél, akasztófa elé állítottál.
Mond, ezután mit vártál?
Fényes nyári napokat, leszabott fejjel?
Hiába magyaráznám, úgysem értenéd meg.
Elküldtél vad mezőre, indák szaggattak
És most azt kéred, hogy örökké ilyen maradjak?
Vagy mégis csak szeretnéd, ha megváltoznék?
Mert ugye, így semmit sem érek én.
Hadd lássuk hát! Zúdítsd rám haragod!
Fertőzzék meg sebes szavak rémísztő torkod!
Mit érsz el vele? Ha szavam viharodban vesztődik el
És öregkorodra majd nem keres fel senki sem.
Bátran nevezz "semmirekellőnek"!
Mond ki végítéletemet! Akasszanak fel!
De célod akkor sem éred el!
Zengd sorokban is, hogy rémálom vagyok,
Hogy jó lenni ez életben nem tudok!
Üvölts, ha kedved támad!
Ziháld a zabos hangokat!
Mert nem adom fel én!
Ha szavak nem hagyják el ajkamat.
Ha csak rózsatövis növi be szívemet,
Mert nem engedem el a lelkemet!
Nem leszek csak test!
Sem kutya, sem póráz,
Kit végehajthatatlanul taszít a láz.
Amíg élek, harcolok,
Mert feladni szivárványos reményem
Kész akarva sem tudom!
 
 

4 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jól írsz, szép ez a vers. Imádtam az egészet, csak így tovább. Dalszöveget próbáltál már írni? Csak így tovább, én szurkolok neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen,
      Előszőr is szia.:) Nagyon szépen köszönöm amit írtál, nagyon kedves a részedről.:) Mindigis szerettem volna dalszövegeket írni, csak azt hiszem, az én verseim nem olyan ritmikusak. Testvérem szerint olyan verseket írok, mint Radnóti kívégzés előtt. Mondtam, hogy ezt bóknak veszem, ő meg azt, hogy kicsit megijedt a lelkemtől. Szóval..Azt hiszem a verseknél maradok.:) Azért nagyon kedves és aranyos vagy.^^

      Törlés
  2. Kedves Lina! Még csak most találtam rá a blogra, és nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig még nem leltem meg. Olvasgattam a blogon, mikor egy megjegyzést látva elakadt a lélegzetem. Abbahagyni? Mi? Ő? Egy ilyen költő, mint ő, nem! Az nem lehet! Lehetetlen, hogy valaki, akinek ilyen versei vannak! - ezek voltak a gondolataim. Hirtelenjében a verset el sem olvastam, de biztos vagyok benne, hogy gyönyörű, mint a többi - és mint ez. Csodálatosak, komolyan. Csak ennyi.
    Janett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Janett,
      Űh. Most igazán elakadt a lélegzetem. Ez nagyon kedves volt és nagyon megörvendeztettél vele. Köszönöm szépen a dícséretes szavakat és egy ideig biztos nem hagyom abba. Csodálatos érzés, ha vannak, akik olvassák és ilyen szépeket írnak. Hálás vagyok minden szavadért.:)

      csóközön. Lina

      Törlés