2014. november 10., hétfő

Illenék a semmibe

Közben szeretlek
Papír kupacok reszketnek az asztalon.
A teám ízetlen, keserű a hangom,
S ahogy a szép emlékeket elhanyagolom,
Eszembe jutsz. Megint és megint.
A csillagos égről az ábrázatod legyint,
Miközben borus mosolyom nézegeted.
Semmi változás. Igen. Még lélegzek,
De számolgatom a napjaim 
És hátra hagyom a szomorúságom,
Miközben csendben elenyészek.
 Még jól vagyok és nevetek,
Pár nap múlva porfészekként
Találják meg összezúzott testemet.
Elhervad az illatom, mely körülfogott,
Lelkem majd megfordult és el sem hiszi,
Hogy itthagytam az életem. Nem érdekli.
Még jól vagyok és nevetek,
Könnycsatornáim porszívóval szívom fel,
Szabadidőmben gondolatokat sepregetek.
Konkrét nincs és ábrázatod figyel.
Nem merek semmit sem tenni,
Csak reszketek. Pedig elterveztem.
Leszökkennek azok a tabletták végre
És kiseprődik az életem.
De szemed csillog az égbolton
Fáradtan nézegetsz és egyre szomorúbb
Minden egyes szó, amit kimondasz.
Annyiszor figyelmeztettelek,
Megtántorodhatsz, elszaladhatsz,
Mert még jól vagyok és nevetek
De holnap már a virágokat
Nem a hajamba teheted.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése