Gólya lábakon rezdül a fény a nappali ablakára,
Mire sápadtan hajtom le fejem, s merengek.
Ha volnék, ha csak talán egy kicsit is lennék.
Ilyen szomorú sorokon billegek.
Van, hogy a lábam karcolja a padlót,
De van olyan is, hogy a padló karcol engem.
Üresen, félig méltatlanul koptatom a semmit,
S kezd elfogyni az eddigi türelmem.
Maradnék, ha volna értelme még,
Tágas a szoba, tehát nekem is van hely,
Ha meg távozok, az időtlenség
Mélységesen, szétszortan csak elfelejt.
Hogy neked még erre is van időd? :) Különben szép vers, megragadó a hangulata :D Kitartást! További szép napot.
VálaszTörlés(Elírtad az utolsó sor első szavát)
Kedves Névtelen,
TörlésNagyon köszönöm, ki is javítottam. Köszönöm. Neked is.:)
csóközön. Lina