A kanapé a kedvencem délután,
Miközben tele szívom magam a tea gőzével
És arra gondolok, hogy semmi sem igaz,
Szempillantás alatt törhetnék el.
Jobban összehúzom magam ezért,
Végül aztán ki sem látszok
Úgy képzelem, fal van előttem mindig
És elhalmoznak a gondolatok.
De rájövök, hogy a nyár nem várat magára,
Lassan kihal belőlem az élet,
Ezért kihúzom magam újra,
Hiszen meg kell találnom a szépet.
Minden vagyok, ha az akarok lenni,
Tavasszal egy meleg mosoly nárciszok között,
De ősz is, ha kicsit szomorú vagyok,
Olyankor mindig viharral jövök.
Lehetnék kevesebb és lehetnék több is
Vagy talán kicsit hasonló másokhoz,
Aki szélesebben mosolyog bárkinél
És nemcsak gondot okoz.
Szeretnék hétköznapi buta gondolat lenni,
Olyan, amire mindenkinek szüksége van,
Amiből aztán terveket sző az ember,
Amiből származik majd a kaland.
És mégsem vagyok elég,
Sem teával, sem anélkül,
Hogy bármilyen vagyok és legyek is,
Az mellette mind csak eltörpül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése