Hegyeket járok, kedvem lankadatlan.
Völgyekben telepszik a lelkem és folyók mellett,
Elűzök szívemből minden keservet.
Tisztásokon pihenek, hajam megmártózik a szélben
És újra láng lobban már-már kihalt szememben.
Zúgnak füleim a szavaidtól, sárgul bennem a lét,
Mindig arra gondolok, bárcsak elmehetnék.
Így landolok Prágában, zsúfolt utcákon
És esténként elidőzők a sétányokon.
Naplementékben gyönyörködöm, a csend kísér
Míg a szavaid értelme tudatomig újra elér.
Akkor tea gőzében az óceánt látom meg
És kirajzolódnak a hullámok előttem.
Megcsillan a napfény a langyos vízen,
Úszok benne, boldogan, azt képzelem.
De hirtelen dühös pillantásod rángat vissza
Oda, ahol nem akarok lenni...a valóságba.
Szemeidben a gúny vet újabb szikrákat,
Szád tovább ontja az otromba szavakat.
Mostmár nyelek egyet, úgy látom,
Ahogy valaki karjában elfog az álom.
Csendesen pihenünk, a szavak csak átkok,
Amiket továbbra is szeretettel a lelkemre szórod.
Széttörik a kép előttem, a tea gőze arcom melegíti,
Azt mondod, az ilyen embereket senki sem szereti.
Talán igazad van, talán az ölelés nem lehet,
De rám várnak óceánok, völgyek, hegyek.
Míg a szavaid értelme tudatomig újra elér.
Akkor tea gőzében az óceánt látom meg
És kirajzolódnak a hullámok előttem.
Megcsillan a napfény a langyos vízen,
Úszok benne, boldogan, azt képzelem.
De hirtelen dühös pillantásod rángat vissza
Oda, ahol nem akarok lenni...a valóságba.
Szemeidben a gúny vet újabb szikrákat,
Szád tovább ontja az otromba szavakat.
Mostmár nyelek egyet, úgy látom,
Ahogy valaki karjában elfog az álom.
Csendesen pihenünk, a szavak csak átkok,
Amiket továbbra is szeretettel a lelkemre szórod.
Széttörik a kép előttem, a tea gőze arcom melegíti,
Azt mondod, az ilyen embereket senki sem szereti.
Talán igazad van, talán az ölelés nem lehet,
De rám várnak óceánok, völgyek, hegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése