Napfény az ablakon

Egy

Amikor rám találtál, csillagokat rendeztem,

Néztem, ahogyan a folyón táncol a fény

És amikor végre minden lecsendesedik,

Maradjon ez az érzés örökre az enyém.

Azt gondoltam, majd együtt sétálunk haza,
Te majd kézen fogsz és úgy vezetsz,
Mert esetleg pár sör után
Bódult állapotban csak megszeretsz.
De tévedtem. A szemeid óceánok voltak
És én megmártózni akartam habjaiban.
Kezeim összekulcsoltam, mikor rájöttem:
Felismerem magam szavaidban.
Minden voltál, csak az nem, amire vártam.
Közelséged maga a harmónia,
Azt gondoltam, elmúlik az érzés,
De ott maradt azután is bezárva.
Később szavaim mögött bújkáltál,
Szimfóniákat rajzoltál a bőrőmre,
Mosolyom miattad élesedett ki,
A lelkem veled lett tele.
Amióta vagy, nem visszafele számolok,
Aminek látsz te és az esti sétáknak élek,
Mert talán félek még kimondani,
De te is tudod, hogy mit érzek.